Felcsúti Anarchista Színház – IMPRO szakkör

Ahogy korábban a világ központja – így a művészeté is – Párizs, New York vagy Berlin volt, úgy látjuk, hogy most Felcsút az új központ. Ha már van stadion, kisvasút és űrállomás, úgy gondoljuk kell színház is! Ezért jött létre a Felcsúti Anarchista Színház, a Kutyapárt radikális szárnya, amely olyan történések (happening) létrehozását tűzi ki céljául, amelyek végülis megkülönböztethetetlenné válnak a valóságtól, és amelyek hozzájárulnak egy vidámabb közhangulathoz!

 Politikailag elfogult, MKKP közeli IMPRO szakkör KEITH JOHNSTONE tanításai alapján

Tartja: Sebő Feri (Budapesti Anarchista Színház,író,rendező)

Helyszín: Huszár utca 4. (Facebook eseményben jelezzük ha nem) 

MINDEN HÉTFŐ 19.00

 Facebbok oldal: https://www.facebook.com/felcsutinemzetiszinhaz/

 A workshop ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk, kivéve a pedofilokat, a sorozatgyilkosokat és azokat akik rendszeresen késnek!

 HAT HARMINCTÓL GYÜLEKEZÜNK, DE PONTOSAN HÉTKOR ELKEZDJÜK, HA HÉT ÓRA NULLA NULLA UTÁN ÉRKEZEL, SAJNOS NEM TUDUNK BEENGEDNI, EZÉRT NE KÉSS!

Masszázs oktatás

Ha egész nap négyszínfestettél, kátyút tömtél,
buszmegállót építettél, Bansky-t utánoztál, akkor bizonyára elfáradt a karod, fáj a
hátad, vállad, nyakad. Gyere el, és tanuld meg, hogyan lehet kimasszírozni a
fájó izomból a kutyálkodás hatásait. Még jobb, ha elhozod a párodat is, hadd
tanulja meg ő is, hogy jól egymást maszhassátok. Mert még egy kutyának is jár a
kényeztetés, ugye.

Mi is ez?
Tök kezdőknek alapképzés, hogy egy
fárasztó nap után életet masszírozzanak a párjukba, hogy aztán … :p
Megtanítom, hogyan csináld úgy, hogy a
párodnak nagyon jó legyen, és hogy ez miért jó neked 😉
Lesz benne egy kis anatómia (te kis
huncut, én izmokra, ízületekre, csontokra gondoltam), de szót ejtünk majd a
nagyon mókás gerincsérvről is.
Javasolt irodai passzivistáknak,
buszmegállóépítőknek, migréneseknek, négyszínfestőknek, űrhajósoknak.
Hasznos program pároknak, és nyugi, bárki
megtanulhatja.
Mit hozzál? 
Kényelmes váltóruhát, amiben meg tudsz lovagolni egy széket,
és egy vékony, tiszta pólót, mert azon keresztul maszódsz. Egy tiszta törülköző sem árt, amire a fejed tudod hajtani, meg
különben is jól jön, ha vogon űrhajót stoppol az ember. Ugye. 
Jelentkezz, ha

– elmúltás 18 éves
– van egy minimális erőnléted
– nem vagy fertőző beteg, nincs súlyos bőrbetegséged, daganatos betegséged,
izomsorvadásod

Hol: 
MKKP/HQ Budapest, XIV. Teleki Blanka u. 6.
Létszám: 
minimum 6, maximum 16 db hát
egyedül is jöhetsz, majd jól összepárosodunk.
Mikor:
2018. november 9., péntek, 18:00-21:00 (kb. 3 óra)
Oktató:
Balogh Olivér gyógymasszőr
Szervező: 
Zágon Zsu   +36-30/479-9067   nepfoiskola.zsu@gmail.com
Az élmény megfizethetetlen, ezért inkább ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az alábbi űrlapon jelentkezz, kérlek!

Bevezetés az aikidóba


Út, amellyel le tudjuk győzni a konfliktusokat magunkban, és amellyel békét teremthetünk a Világegyetemben.”

Az Aikido egy japán harcművészet. Testtudatos mozgásmódszer, amelynek segítségével folyamatosan fejlesztjük önmagunkat. Alapja az erőszakmentesség és az együttműködő kommunikáció elsajátítása fizikai gyakorlatokon keresztül. Így a harcművészetek közül ez az, amelyik maximálisan megfelel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt filozófiájának is. 

A gyakorlónak
nem a pusztításra, hanem az építő jellegű konfliktuskezelésre
kell törekednie. 
Elvárás a résztvevőtől: A belső békére és a világbékére törekvés. Más nagyon nincs. Kezdők és haladók is jelentkezhetnek. 
Kényelmes ruhát hozzatok, amiben tudtok mozogni és nincsen rajta  sérüléseket okozó éles fémszegecs, öv, vagyis semmi, ami a reptéri kapunál is becsipogna.
Cipő nem kell, mezítláb edzünk.


Az órákat vezeti: Gazdag Hajnal, a
magyarországi kiaikido szervezet vezető instruktora

A helyszín: Katsuhayabi Dojo, 1052, Budapest, Galamb utca 3. 
Az órák november 7-től kezdődnek és heti rendszerességgel, szerdánként 20:30-22:00 között vannak. 
Érkezni az átöltözés miatt 20:00-tól lehet. 

A képzést egyelőre 6 alkalomra hirdetjük és optimális mértékű világbéke-teremtés esetén folytatjuk!

Tanfolyam azonosító: KKN-2018-268
Az órák ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. Résztvevők száma maximum 12-20 fő.  Regisztrálni az alábbi űrlapon, vagy ezen a linken lehet.

Főzősuli – Vega konyha vol. 1

A Főzősuli második adásában húsmentes finomságok elkészítésére tanít titeket soron következő sztár séfünk, Albert Judit.

Ha eddig csak mirelit pizzát mertél sütni, de vágysz egy igazi házi pizzára, akkor gyere és tanuld meg ezt a pofonegyszerű receptet, amit vegetariánus szakácsunk 3 féle feltéttel készít el.

Míg kel a pizzatészta, addig zöldséglevesek készülnek, s mire megfőnek a levesek, édes és sós sütemény is készül.

Vizsga ezúttal sem lesz, de figyelni erősen ajánlott, mert nem mutatjuk meg mégegyszer!


Kiknek ajánljuk a kurzust?

  • Akik jól mozognak a konyhában, de még ellesnének pár trükköt.
  • Akik profin sütnek-főznek, és szívesen “beledobnak” pár jótanácsot a közösen készített étekbe.
  • Fejlődésben lévő konyhatündéreknek.
  • Újdonságokra vágyóknak.
  • Azoknak, akik összekeverik a tojást az avokádóval.
  • Mindenkinek, aki szeret vidám társaságban, jó hangulatban főzőcskézni.
Mire készülj?
Például arra, hogy tetőtől talpig lisztes leszel. Na jó, ez nem annyira valószínű, de azért simán elképzelhető ezért olyan ruhában gyere, amit nem sajnálsz, illetve hozhatsz cuki kötényt!

Közös sütés-főzés lesz, tehát az aktuális sztár séfünk bármikor felszólíthat például hagymapucolásra, ezért legyen nálad papírzsepi, vagy búvárszemüveg. 

A főzőtanfolyam nem egymásra épülő alkalmakból áll, így bármelyik alkalomra jelentkezhetsz.


Az következő alkalom időpontja:
2018. november 03. 11:00 – 14:00
Helyszín: Budapest, XIV. Teleki Blanka u. 6. MKKP főhadiszállás
A konyhánk térfogata nem túl nagy, ezért a létszámot 5 főben maximalizáltuk.
Jelentkezni itt tudsz: https://goo.gl/forms/kAnzppDZxUB90Qvr1

Japán kalandok és tengeri sün őskövületek

Az úgy kezdődött, hogy két fiatal kutató, Polonkai Bálint és Huszár Dávid gondoltak
egy merészet, oszt megpályáztak a Kétfarkúak ROSANÉKATÉKA pályázatán egy Japánban tartandó tudományos 
konferencia részvételt, és ráadásul meg is nyerték. Így történt, hogy a  „Searching for descriptive morphometric
parameters of echinoids using 3-D photogrammetric modelling”, ami azt jelenti, hogy ööööö… szóval a
tengeri sün őskövületek kutatása témában előadást tartottak. 35 ország, 200
résztvevője előtt. Japánban. Amit mi itthon így nem hallhattuk, de most
elhozzák nekünk. És lefordítják nekünk magyarra és érthetőre. Hogy mi is
értsük. És még a konferenciáról is lesz mese, meg Japánról.  

Hol: SZIMPLA TEREM, VIII. Kazinczy utca 12. (A Szimpla Kert mellett.)

Mikor2018. október 31. szerda,  18:00-tól kb.20:00-ig

Előadó: Polonkai Bálint

Szervező: Zágon Zsu +36 30 479 9067  nepfoiskola.zsu@gmail.com 

 

Az élmény megfizethetetlen, ezért a tanfolyam ingyenes, de az alábbi űrlapon regisztrálj, kérlek!

Élhajlító gép gyártás és hegesztés pótvizsga

A méltán híres hegesztő tanfolyam újabb spinoffja, az élhajlító gép gyártás tanfolyam. A résztvevők elsajátíthatják az élhajlító gép gyártás minden csínját-bínját. A következőkben az előadó ajánlását olvashatjátok:

Hegesztésből, élhajlító gép építésből és csikk-szavazó doboz készítéséből pótvizsga az MKKP HQ-ban. Megjelenés az alkalomhoz illő ruházatban. Orvosi igazolást nem fogadunk el. (Minden mást igen! Pl.: sör, mogyoró, csokoládé.) Akik sikeres vizsgát tettek, azok még sokra vihetik az életben! 19.én pénteken vizsgaelőkészítő tanfolyam 3-tól. Részvétem a ŕésztvevőknek.


Hol: MKKP HQ Budapest, XIV. Teleki Blanka u. 6.

Mikor: 2018. 10.21. 15:00-tól 19:00-ig 
Előadó: Arhtur Björn
Szervező: Suzi Dada
Jelentkezni a Facebook eseménynél lehet, de nem kell. Csak gyere!
(Mikor még? 2018. 10.19. 15:00-tól 19:00-ig, de itt nem hajlítunk élet, csak hegesztés)

Főzősuli – szabolcsi töltött káposzta és túrós lepény

Ezt most jól kifőzzük!

Kétfarkú Népfőiskolánk legfinomabb kurzusát indítjuk el vasárnap, közkívánatra.

Ki lesz a sztár séf, aki lefőz minket a lábunkról? 

Akár te is lehetsz! Hogy profi, vagy amatőr szakácsok vagyunk-e az önbevallásos alapon működik. Ha úgy érzed, szeretsz és tudsz is olyat sütni/főzni, amit nekünk is érdemes megtanulni, akkor jelentkezz oktatónak itt!

Mi kerül a fazékba? 

Az elkészítendő ételek listáját igyekszünk úgy összeállítani, hogy mindenki találjon ízlésének megfelelő alkalmat a részvételre. Lesz hagyományos, reform, újhullámos, vegetariánus, vegán, gluténmentes, olyan, amiben semmi sincs és olyan is, amiben minden van! Az édestől a sósig, a savanyútól a keserűi…ja, azt inkább nem, a keserűt senki nem szereti. 


Kiknek ajánljuk a kurzust?

  • Akik jól mozognak a konyhában, de még ellesnének pár trükköt.
  • Akik profin sütnek-főznek, és szívesen “beledobnak” pár jótanácsot a közösen készített étekbe.
  • Fejlődésben lévő konyhatündéreknek.
  • Újdonságokra vágyóknak.
  • Azoknak, akik összekeverik a tojást az avokádóval.
  • Mindenkinek, aki szeret vidám társaságban, jó hangulatban főzőcskézni.
Mire készülj?
Például arra, hogy tetőtől talpig lisztes leszel. Na jó, ez nem annyira valószínű, de azért simán elképzelhető ezért olyan ruhában gyere, amit nem sajnálsz, illetve hozhatsz cuki kötényt!

Közös sütés-főzés lesz, tehát az aktuális sztár séfünk bármikor felszólíthat például hagymapucolásra, ezért legyen nálad papírzsepi, vagy búvárszemüveg. 

A főzőtanfolyam nem egymásra épülő alkalmakból áll, így bármelyik alkalomra jelentkezhetsz.
Az első alkalommal mi más is készülhetne, mint az igazi, hamisítatlan szabolcsi töltött káposzta 
és levezetésnek egy kis túrós lepény!
Aki az órát tartja: a töltött káposzta koronázatlan királynője, a mester, a csodálatos és megismételhetetlen 💜anyukám 💜   
Mindenki másnak: Rézműves Irén, röviden Irénke, még rövidebben Rézi 😊😊
Az első alkalom időpontja:
2018. október 21. 10:00 – 14:00
Helyszín: Budapest, XIV. Teleki Blanka u. 6. MKKP főhadiszállás
A konyhánk térfogata nem túl nagy, ezért a létszámot 10 főben maximalizáltuk.
Jelentkezni itt tudsz: https://goo.gl/forms/cXSTp6FppAxQl4MC3

Oligarcha képzés – Pénzügyi Alapismeretek modul


A nagy érdeklődésre, és a téma fontosságára való tekintettel a Népfőiskolán ismét lesz Pénzügyi Alapismeretek előadás az KKNF Oligarcha-képzés keretében.

A képzés elemei:
-Megismerkedhettek a pénzügyi világ legfontosabb szereplőivel,
-Átvesszük a lényeges alapfogalmakat, és megbeszéljük, milyen pénzügyi csapdákba lehet beleesni,   és hogyan lehet ezeket elkerülni.
– Az előadás második felében kicsit belemerülünk a pénzügyi tervezésbe, hogy lásd, hogyan lehet       autód, lakásod, nyugdíjad.

Hol?
MKKP HQ – 1142 Budapest, Teleki Blanka u. 6.

Mikor?
2018.10.12. 18.30-20.30,

Előadó: Szundy Zsolt
Szervező: Valcsev Anna

Az Oligarcha-képzés további moduljai, melyek a közeljövőben várhatók:


– Vállalkozói ismeretek: vállalkozási formák, üzleti ötlet kidolgozása, üzleti tervezés, finanszírozás
– Oligarcha mesterképzés: offshore-cégek, holdingok, járadékvadászat, politikai kapcsolatok

A modulok egymásra épülnek, az oligarcha mesterképzéshez szükséges a vállalkozói ismereteken való részvétel, a vállalkozói ismeretekhez pedig a pénzügyi alapismeretek.

A helyek számát most 15 főben korlátozzuk, hogy elférjünk, de remélhetőleg találunk nagyobb termet, és legközelebb jöhettek többen is.

Tanfolyam azonosító: KKN-150


A tanfolyam ingyenes, de a részvétel regisztrációhoz kötött, amit az alábbi űrlapon tudsz megtenni:

TNT (Társadalmi Nemek Tanulmányok) nyílt szemináriumi órák

A TNT (Társadalmi Nemek Tanulmányok) nyílt szeminárium célja, hogy olyan tanulási környezetet teremtsen, melyben a résztvevők a gender érzékeny módszertani eljárások segítségével a közös tanulás során megismerkednek a társadalmi nemek tanulmányok fő elméleti témaköreivel, valamint a nők és férfiak társadalmi esélyegyenlőségének politikája alkalmazásának lehetőségeivel. A szeminárium során figyelmet fordítunk a résztvevők szociális közéleti-politikai kommunikációs kompetenciáinak fejlesztésére, mely elsősorban a kritikus gondolkodás, helyzetértelmezés és érvelési készségek erősítését és hatékonyságának fokozását jelenti.


Elvi alapvetések: A helyi és személyes, kontextusba ágyazottság belátása és kreatív értékként való tételezése. A társadalmi nemeket érintő tudományos / elméleti és közéleti / gyakorlati / aktivista tapasztalatok konszenzusos kezelése.

Elvárás a résztvevőtől, hogy nyitott legyen a helyben megállapodott szemináriumi működési „szabályok” elfogadására. Kreatív módon járuljon hozzá a szeminárium során kialakuló közös élményhez és tudásalkotáshoz.

A szemináriumi órákat vezeti: Dr. Thun Éva, a TNT szakértője

A helyszín az Attention klub. 1085 Budapest, Gyulai Pál utca 5. alagsor (a bejárat az utcáról nyílik)
Hat, egymásra nem épülő óra, és tervezett tematikájuk:
  1. 2018. október 11. 20:00-21:30 Miért tanuljuk a társadalmi nemekről, a feminizmusról – „nőtudományt és férfitudományt”? A nemekről való gondolkodás kultúratörténeti távlatai: előzmények és szemléletmódok. Van-e a gendernek története?
  2. 2018. október 25. 20:00-21:30 A nyelvhasználat és a kommunikáció. A kulturális és művészi reprezentáció a képzőművészetekben, az irodalomban és a médiában. Hogyan fedezhetők fel bennük a gender?
  3. 2018 november 8. 20:00-21:30 A köz- és magánszféra kérdései gender szempontból: a test, szexualitás, család, anyaság/apaság; ill. az otthoni munka és gondoskodó érzelmi munka „helye” a társadalomban.
  4. 2018 december 6. 20:00-21:30 A köz- és magánszféra kérdései gender szempontból: részvétel a döntéshozó és közéleti politikában; munkavállalás, egészségügy, jogérvényesítés és jogbiztonság.
  5. 2018 december 20. 20:00-21:30 A faj, etnicitás és osztály-hovatartozás kérdései; a multikulturalizmus, nacionalizmus és globalizáció társadalmi és kulturális jelenségei és a gender.
  6. 2019 január 3. 20:00-21:30 Az emberi jogi szempontok és ismeretek, a civil mozgalmak története és aktuális helyzetük – érdekérvényesítés és felhatalmazottság, a közösségépítés példái.
Tanfolyam azonosító: KKN-2018-237

Az órák ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A regisztrációknak a hely befogadó képessége szab határt. Regisztrálni az alábbi űrlapon lehet, vagy ezen a linken lehet.

Angol társalgás

Tartja: Mayer Anna
Helyszín: Grand Café, Szeged, Deák Ferenc u. 18.
Időpontok:
október 13. szombat 15-17 óra
október 20. szombat 15-17 óra
október 27. szombat 15-17 óra

Elindul Szegeden is az MKKP Népfőiskola!


Angol kommunikáció: Gyakoroljuk, hogy hogyan merjünk megszólalni angolul, s gyakoroljuk a beszélgetést. Ezen kívül hasznos tippekel is el lesznek látva a diákok, mind hétköznapra, mind pedig nyelvvizsgára. 


Minimum jelentkezési szint: alapfok


A program ingyenes.

Jelentkezés a facebook eseménynél lehetséges.